Már 2019-től regisztrálniuk kell az Egyesült Királyságba érkező EU-állampolgároknak
Theresa May hétfőn ismerteti terveit a londoni alsóházzal a Brexit úgynevezett átmeneti időszakáról.
Theresa May hétfőn ismerteti terveit a londoni alsóházzal a Brexit úgynevezett átmeneti időszakáról.
A jövő tavaszi magyarországi választáson Európa sorsa is eldőlhet - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országos választmányának ülésén.
4,7 millió bevándorló érkezett Európába, de nem mind onnan, ahonnan gondolná.
Azt azért túlzás lenne állítani, hogy minden vitás kérdésben megegyeztek volna az EU állam- és kormányfői.
A tavaszi választásokig biztos nem kell kiterítenie kártyáit, de később ezt nem spórolhatja meg. Ha pedig beindul a reform, gyorsan kiderülhet, hogy az unión „kívül nincs élet, s ha van élet, az nem olyan”.
Úgy látja, a magyar kormánynak az úgynevezett „Soros-terv” elleni propagandakampánya kudarcot vallott. Újabb válasz a Soros-ellenes kampányra. Soros György írása.
Az EU reformlendületének lassulása kedvezhet Orbán Viktornak, hiszen egyelőre nem kell foglalkoznia a szorosabb integrációval.
A dublini rendszer a jövőben sem tartalmazna állandó, kötelező jellegű áthelyezési kvótákat az Európai Unió soros észt elnöksége által a közös menekültügyi szabályozás reformjáról benyújtott javaslatok értelmében.
Londoni sajtóértesülések szerint a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó szakértői szintű tárgyalásokon létrejött egy elvi megállapodás arról, hogy az Egyesült Királyság teljesíti az Európai Unióval fennálló pénzügyi kötelezettségeit. A konkrét összeg azonban várhatóan csak a távolabbi jövőben lesz ismert.
Még mindig azok a tagállamok vannak többségben, amelyek rá szeretnék erőltetni a kötelező kvótát az Európai Unióra - mondta Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
A jelek szerint a tavaly októberi, érvénytelen népszavazás után sem adja fel a kormány.
Nem csak Donald Trumpnak fricska, de a magyaroknak is jól jöhet a Japán és az Európai Unió között most megkötött szabadkereskedelmi megállapodás.
Schulz az SPD kongresszusán beszélt, ahol majd azt is eldöntik, kezdjenek-e tárgyalásokat Angela Merkel pártjával arról, hogy mégis folytatják a nagykoalíciós kormányzást.
2019 közepére állna össze az Euróövezeti Valutaalapról szóló javaslat.
Az európai pártcsaládok érdekalapú szolidaritása és az európai nagyvállalati érdekek valójában gátját képezik az illiberalizációval szembeni küzdelemnek. A helyzet mégsem reménytelen.
December ötödikén reggel kellene közzétenni a feketelistát azokról az Európán kívüli államokról, melyeket az Európai Unió adóparadicsomoknak tekint. Ha a pénzügyminiszterek jóváhagyják a lajstromot, akkor az azon szereplő államok a jövőben egyetlen centet sem kaphatnak támogatásként az Európai Uniótól.
Európa keleti országaiban viszont szinte semmi sem érződik a bevándorlásból a lakosság arányaiban.
Emelkedni fog a muszlim lakosság aránya Európában a következő évtizedekben, 2050-re a jelenlegi 4,9 százalékhoz képest a 7,4-14 százalékot is eléri a bevándorlás mértékétől függően – jósolta egy friss tanulmányában az amerikai Pew kutatóintézet.